Sajnálom, biztos nyüzsög a helyesírási hibáktól. Nézzétek el. :) És szeretnék kritikákat, kérem bárki, aki olvassa fűzzön hozzá egy megjegyzést.
Reménytelen történet
A gyertya fénye pislákolt, majd kialudt. Lizzy gyorsan a gyufásdoboz után kapott és meggyújtotta újra. A kicsiny, de kényelmes szobában mindenhol gyertyák és mécsesek égtek, a polcon, a fal mentén, még a csillár is gyertyákból állt. A falon lógó aranykeretes tükörről és az ablakról visszaverődött a pislákoló fény, beragyogva a mennyezetet is. A füstölő bódító illattal töltötte be a szobát, ami jól esett a lánynak, megnyugtatta a levendula és cseresznyevirág illata. Kicsit messzebbről egy kutya ugatása hangzott, Lizzy összerezzent, vett egy nagy levegőt és aztán ledőlt a szobában lévő egyetlen fekvőalkalmatosságra, egy hatalmas vízágyra és a vékony selyemkendőt félig ráhúzta meztelen bőrére. Ekkor nyikordult meg a bejárati ajtó és kapcsolódott fel a konyhai lámpa, Lizzy vett egy újabb mély levegőt, még hallotta, ahogy az érkező tétovázik kicsit a vendégszoba ajtaja előtt, még látta az ajtórésen át amint a vékony fénycsík visszahúzódik, a villanykapcsoló csak nagyon halkat kattant, az érkező minél csendesebb akart maradni. A lány megvárta, amíg a kopott rézkilincs megmozdul lefelé, majd lehajtotta fejét a párnára és lehunyta a szemét. A srác szíve nagyot dobbant, mikor meglátta a lányt, vállára omló, fényes barna haját, bársonyos, hamvas bőrét, a lágy kendőt, mely takarta a fenekét és részben a combját. Olyan volt ez, mint egy álomkép. ’Ő’ halkan becsukta az ajtót és az ágyhoz lopakodott, ott megállt és továbbra is oly nesztelenül, ahogy csak bírt megvált ruháitól. A slicc hangjára Lizzy arcán halvány mosoly suhant át, de ezt a fiú nem láthatta. A vízágy enyhén benyomódott alatta, ahogy a lány mögé feküdt, majd finoman végigsimította Elisabeth karját, erre a lány szép lassan elkezdett megfordulni, ettől a kendő lecsúszott róla, de ’Ő’ nem vette le a kezét a lányról, végighúzta ujját Lizzy hasán, majd keze folytatta útját a lány bal oldalán. Ahogy Lizzy megfordult ajkaik máris egymásra találtak, pár pillanattal később a srác elhúzódott, a falon lévő tükörrel nézett és még látta a szemközti ház ablakában egy bűbáj utolsó pár vörös szikráját. Lizzy csak annyit látott, hogy kedvese elmosolyodik és fúj egyet a gyertyák felé, mire mind kialudt és ajkai vissza is tértek a lányéra.
A szemben lévő ház ablakában egy csalódott arc fordult el, bűbájostorával levette szeméről a sasszembűbájt és a fegyvert az ágyra dobta.
***
Lizzy homlokán izzadtság cseppek gördültek le, egy sötét réten állt vele szemben egy bibircsókos öregasszony, gonosz vigyorral méregette a lány hasát majd elfordult és elsétált az erdő felé, melynek közepén egy kisebb irtás volt öt jurtával. Lizzy megszédült, de nem esett e, furcsán érezte magát, illetve nem érezte magát sehogy, pont ez volt a furcsa. Nem félt, pedig teljesen idegen környezetben volt, még akkor sem érzett semmit, mikor lenézett hatalmas gömbölyödő pocakjára, se meglepettség, se kétségbeesés, se öröm. Tudta, érezni-e kéne, tudta, hogy csodálkozni akar, látta amint a fák leveleit fújja a szél, ahogy a madarak felborzolják a tollukat. Fáznak. Ő pedig még csak a hideget se érzékeli. „Ez végülis jó” –gondolta, mennyit szenvedett miatta, a rengeteg érzéstől, néha azt hitte majd felrobban. „Akkor most örülnöm kéne” De nem örült, igaz, szomorú sem volt. Lassan elindult a fák felé, hogy megkeresse a nyanyát. Hiszen az ő szemeiben látta a kárörömöt. Tudta mi az, tudta milyen érzés, tudta, h mérges lehetne miatta, vagy megrémülhetne, de ő csak annyit érzett, hogy botladozik a földből kiálló gyökerek miatt.
***
- Naaaaa! -próbált morogni Lizzy. De hát már a fal felé se tudott csúnyán nézni, ha ’Ő’ ott volt vele. Így aztán inkább kacagva vetődött a srác felé az ágyon:
- Vigyázz! Támadok! –„ És nagyon veszély vagyok így csupaszon” –gondolta tovább magában. Sajna ismét hiába próbálkozott, szerelme még mindig erősebb volt nála, a birkózástól kifáradva elnyúlt az ágyon, tovább nevetve. Nézte a mellett fekvő fiút, kavarogtak benne az érzelmek és ezúttal nem zavarták, boldog volt, teljesnek érezte magát, mint akinek beteljesült egy nagy álma, most már tényleg teljesen egymáséi voltak.
***
Ösztöneiket követve már eltűntek a fák kérgéről a bogarak. Éjszaka volt. Lizzynek is szinte csak ez maradt, az ösztön, botladozva halad a fák irányába, nem volt teljesen rendben az egyensúlya, azt se tudtam miért arra megy, csak legbelül valami azt súgta neki. Lábát óvatosan emelte meg, picit előrevitte, lassan letette, majd a másik. Így haladt Lizzy amíg el nem érte a fákat és meg nem kapaszkodhatott bennük. A kérgüket viszont nem érezte rücskösnek, felsóhajtott. Lenézett a hasára, rátette a kezét, majd látta, hogy a keze alatt megemelkedik, de a rúgást nem érezte. Hirtelen eszébe jutott még valami, hogy sokféle képen érezhet, nem csak tapintással és nem csak belülről. Mélyen beszippantotta a levegőt és semmi, fülelt, de egy levél se zörrent, ekkor jutott csak eszébe, hogy az öregasszony se beszélt. Semmi mással nem tudta érzékelni a külvilágot csak a szemével, ha az ösztöneit követi is, szaglás, hallás nélkül hogyan? Kavarogtak a kérdések a fejében. Most kíváncsinak kéne lennem? Vagy megijedni? Miért nem érzek semmit? Túl sok volt? Inkább szenvedek -hogy kell szenvedni- a sok érzéstől, de ez borzasztó.
- Neeeeee! –tört ki belőle, majd meglepődve fülelt, a saját hangját hallotta. Valamit nem akart, de ez jó, ez már érzés. Szóval, ha nem is sokat, de valamennyit mégiscsak érez. Illetve érzett, mert most megint csend van a fejében. Ekkor egy másik, távoli hang ütötte meg a fülét és a hang közeledett.
- Anyu! Anyu! –Lizzy forgolódni kezdett, hallotta a hangot, ami nem a sajátja volt, de továbbra se hallotta a természetet maga körül és azt se tudta eldönteni merről jön a hang. Végül megtalálta a hang forrását, az egyik fa mögül egy hatévesforma kislány lépett elő. Fehér, kék virágos ruhácskát viselt, haja két copfba volt fonva és szemeiben komolyság tükröződött. Lizzy egy pillanatra fényt is vélt látni körülötte. „Mint egy kis angyal.” –gondolta és maga sem értette, de elmosolyodott. „De azért álljunk csak meg! Anyu? Én?”
- Engem kerestél? – kérdezte.
- Igen, anya- válaszolt csendesen a kislány és tényleg komoly volt, felnézett Lizzyre, majd szép szemében kíváncsiság lobbant.
- Kíváncsi vagyok valamire –kezdte bizonytalanul- zavarna, ha megérintenélek? Lizzy csak megrázta a fejét, mire a kislány megemelte apró kezét, Lizzy hasára fektette, majd finoman megsimította. Lizzyn ekkor valami meleg bizsergés futott végig, fogai összekoccantak. A kislány újra ráemelte szemei:
- Gondoltam –suttogta. „Mennyi érzelem van benne.” –gondolta Lizzy, majd felemelte kezét, hogy megsimogassa a kislány fejét…
***
Végighúzta kezét a fürtökön, majd kedvese fölé támaszkodott.
- Kérsz reggelit? – kérdezte.
- Egy kis tojás jól esne – válaszolt ’Ő’ mosolyogva.
- Rendben rántotta magára hálóingét az ágy túloldaláról Lizzy, bár túl sokat ez se takart belőle. – Amíg felöltözöl, megcsinálom.
A konyhát belengte a sült bacon és tojás illata, a tea éppen akkor főtt le, amikor ’Ő’ belépett. Elővett két bögrét, tányért és kiöntötte hűlni a teát, majd nagyot szippantott a levegőbe, a bacon, tojás és tea illata keveredve kedvese illatával egészen idilli volt. Miközben reggeliztek megszólalt a kapucsengő, Lizzy és ’Ő’ kérdőn néztek egymásra, megkértek mindenkit, hogy ne zavarja őket. Dorothy és Lori a világfán kalandoztak, a fiúkat elküldték egy kisebb küldetésre, csak, hogy ne unatkozzanak. A többiek pedig az utca túloldalán lévő házban buliztak tegnap este, a mai napra pedig azt tervezték, hogy elmennek az állatkertbe. Végül Lizzy pattant fel, hogy ajtót nyisson. Amint az ajtó kinyílt két lihegő barátnője ugrott a nyakába.
- Úristen! Úgy örülök, hogy élsz! – kiáltott Lori, majd elengedte barátnőjét.
- Annyira féltem – vallotta be Dorothy és ő is elengedte Lizzyt. Aztán mikor tekintetük találkozott a lány értetlen pillantásával elbizonytalanodtak.
- Nem történt semmi? –csodálkozott Lori.
- Tudod a baglyos hajcsat! – tette hozzá Dorothy. Lizzy előtt megjelent a hajcsat a képzeletében. Az apró bagoly figura ezüstből, pici, csillogó kövekkel díszítve, továbbra is lélegzetelállítónak találta.
- Amit attól a koboldtól kaptam? – törtek elő az emlékek Lizzyben… a holdfényes irtás, öt hatalmas jurta…
***
A kislány a zsebébe nyúlt, majd egy tükör csillant meg a kezében, Lizzy felé nyújtotta. A lány elvette tőle és belenézett, saját unott arcát látta benne, kék szemeit, barna, vállára omló haját, melyben egy bagoly formájú csatocska csillogott a holdfénynél. Lizzy nem emlékezett, hogy mikor került az ékszer a hajába, de különösebben nem zavarta. A kislány lábujjhegyre állt, Lizzy automatikusan hajolt le hozzá, kislánya puszit nyomott a homlokára, azután elszaladt. Lizzy sokáig bámult utána, majd kábán folytatta útját az irtás felé. Hűvös volt, látta saját karján a libabőrt, csak nem érezte. Kezében a tükör a hold fényét egy bokorra irányította, az ott bujdosó lidérc gyorsan lehúzta a fejét, majd csettintett egyet és eltűnt, hogy gazdájának jelentsen.
***
- Nem találom! – dobálta hátra Lizzy a feje fölött a könyveket, már nagyon ideges volt.
- Aúúúú! – hangzott az ajtó felőle, mikor egy könyv fejbe találta szerelmét.
- Jajj, nagyon sajnálom…
- Cssssssss...nincs semmi probléma – próbálta ’Ő’ megnyugtatni. De Lizzy addigra már elpityeregte magát kétségbeesésében. ’Ő’ odalépett hozzá és átölelte, szorosan tartotta, de nem szólt semmit, Lizzy a vállára hajtotta a fejét és letörölte a könnyeit.
- Sajnálom, nem tudom miért ilyen változékony a hangulatom. – szipogta Lizzy.
- Biztos terhes vagy. –nevetgélt Nimo, de miután mindnyájan csúnyán néztek rá, abbahagyta. Lizzy könnyes szemmel ránézett:
- Te hogy kerültél ide? – De Nimo helyett Csiga válaszolt. Felemelte karját és megmutatta rajta az apró rózsa alakú tetoválást, ami ezüstösen csillogott. A lányok pár hónapja szerezték ezeket, egy közös kalandjuk alkalmával, először egy sebhely volt, majd besötétedett és kialakultak egy tökéletesen élethű rózsa vonalai, ilyen csak Csigának, Nimonak, Doxinak, Golyónak és persze Lizzynek volt. Eddig azt nem tudhatták, hogy egyszer hasznát veszik majd, de úgy tűnik, jobb és gyorsabb, mint a telefon és jelzi a veszélyt. Csend lett, senkinek sem volt sok ötlete, a jelek veszélyt jeleztek, Dorothy is azt érezte, úgy tűnt a hajcsattal van a gond, de Lizzy ott állt előttük sértetlenül, egészségesen. Végül ’Ő’ törte meg a feszült csöndet:
- Ha már ilyen szépen összegyűltünk, kér valaki kávét?
- Ó! Én kérek!
- Én is!
- Egy felet én is! – csaptak le az ajánlatra a lányok. Átsétáltak a konyhába és ő nekiállt kávét főzni, a vendégek meg letelepedtek az asztalhoz. Lizzy viszont csak megállt az asztal mellett és a szemközti falat bámulta.
- Kicsim te nem…. ? – fordult felé ’Ő’, de csak azt látta, hogy kedvese megszédül és behunyt szemmel a földre rogy.
***
Lizzy egy tisztáson állt, a levelek zizegtek a szélben, hűvös is volt, karja azonnal libabőrös lett. Fázott. Körbefordult, a holdfényben úszó fák közt végül észrevett egy távolodó alakot, megindult utána és mikor beért a fák közé kiabálni kezdett:
- Hahó! Hahó! Kérlek állj meg! – utólag kicsit elbizonytalanodott. „Lehet nem a legokosabb dolog egy sötét erdőben, egy idegennek kiabálni, méghozzá fegyvertelenül. De ahogy a másik lány elkezdett megfordulni és Lizzy meglátta gömbölyödő hasát megnyugodott. Fiatal, terhes lányok azért nem szoktak túl veszélyesek lenni.
***
„Hallom a hangját, különös.” gondolta Lizzy, miközben elindult visszafelé a lányhoz, haját hátrasimította, amitől megrezdült a kis, baglyos hajcsat. A két lány végül egymással szemben állt meg. Egyikük egy vékony selyem hálóinget viselt, fényes, barna haja kissé kócosan omlott a vállára. A másik lány egyszerű ruhákat viselt, egy farmert és egy kötött pulcsit, haja a szél ellenére szépen fésült maradt és a baglyos hajcsat ott csillogott a holdfényben. Egyik kezét hatalmas pocakján pihentette, másikban egy tükröt tartott. A lányok egyforma magasak voltak és ugyanaz a kék szempár ragyogta be az orcájukat. Lizzy hitetlenkedve nézett önmaga szemébe, halotta a másik fele szuszogását, de érezni semmit sem érzett. A másik lány egy ideig az arcát figyelte, tekintete egy időre megállapodott a baglyocskán majd lejjebb kúszott és döbbenten bámulta kerekedő hasát. Idővel visszatért az arcára és elmosolyodott, de a szeme sarkából egy könnycsepp gördült le, majd még egy és még egy, behunyta könnyektől csillogó szemét, de útjukat ez sem állhatta. Végül a lány halványodni kezdett és semmivé foszlott. Egy utolsó cseppecske még ottmaradt a levegőben, majd lehullott, a föld azonnal beitta és a helyén egy aprócska hóvirág nőtt ki. Lizzy lehajolt a kis virágért, letépte, érezte a növény szárának bársonyos tapintását, érezte a virág finom, édes illatát. Az apró hóvirág tele volt élettel.
***
Lizzy kinyitotta a szemét, a konyha kövén feküdt, a szobában kellemes idő volt, mégis egész testében remegett, a sokktól, a sírástól. ’Ő’ ott térdelt mellette, ujjával letörölte Lizzy arcáról a könnycseppeket.
- Semmi baj. Itt vagy velünk újra, minden rendben lesz. – próbálta megnyugtatni, de a lány csak megrázta a fejét. „Igenis baj van, és nem… nincs itt, legalábbis nem teljesen, a lelkének a fele valahol máshol van.” Nem csak a képmását látta, valahogy érezte, hogy a másik lány is hozzá tartozik.
- Kérek… - köhögött Lizzy kiszáradt torokkal, de ennyi elég is volt, ikertestvére, Dorothy már ugrott is és egy pohár vízzel a kezében tért vissza. Miután Lizzy ivott pár kortyot nekikezdett a történetnek, a többiek egy hang nélkül hallgatták végig.
- Szóval most nem tudom, hogy terhes vagyok-e vagy sem. Fejezte be Lizzy.
- Keressük meg először azt a hajcsatot! –javasolta Csiga – Nem emlékszel hová tetted utoljára?
- De, betettem az ékszeres fiókomba. – Az immáron népes társaság – időközben befutott Golyó és Doxi is, akik nem bíztak az öreg ház liftjében és inkább a lépcsőt választották, ám Golyó fájós bokájával csak lassan tudtak haladni- átvonult Lizzy szobájába, de a csatot nem találták a fiókban, hiába túrták fel az egészet.
- Hát, úgy tűnik, belőled kettő van, de a csatból csak egy és az se nálad… - állapította meg Doxi.
- Szóval mindenképp meg kell találnunk a világfán ragadt éned, mit gondolsz, visszatalálnál hozzá? – érdeklődött Lori.
- Nem hiszem. – rázta meg a fejét Lizzy - De az a könyv, az elátkozott tárgyakról igazán előkerülhetne.
- Őőőőőőő… Mi lenne, ha… – Kérdezte Dorothy és közben sokatmondóan ’Ő’ felé biccentett.
- Nem, nem hiszem, hogy jó ötlet lenne.
- De Lizzy, te is láttad, láttad, hogy képes rá! – győzködte testvérét Dorothy.
- Igen, de csak egy álom volt.
- És akkor miért álmodtuk ugyan azt? Kérlek, próbáljuk meg! – A többiek értetlenül nézték őket, erről az álmukról senki sem tudott.
- Hello emberek! Hmm… valahogy gondoltam, hogy nem az állatkertbe indultatok el ilyen korán. – futott be Szili.
- Nicsak! – kapta fel a fejét ’Ő’: - Most ébredtél? Biztos kimerítő éjszakád lehetett. Remélem tetszett a látvány. – és zárásképp legszemtelenebb vigyorát küldte a lány felé. Szili válaszként grimaszolt egyet, most Lizzyéken volt a sor, hogy értetlenül nézzenek.
- Majd elmondom. – mosolygott rá kedvesére ’Ő’ – De előbb rajtatok a sor, halljuk, miről szólt az álom?
- Hát jó. - egyezett bele Lizzy - Mindig is tudtuk, hogy lakozik benned némi varázserő, de álmunkban megdöbbentő dolgokat tudtál tenni, talán a leg érdekesebb az volt, hogy a puszta gondolatoddal mozgattál tárgyakat, talán egy kis gyakorlással tényleg menne.
- Váó! - képedtek el mindnyájan.
- És, ha menne is, mi haszna lenne most? Meg tudnám vele keresni a könyvet? - kérdezte ’Ő’.
- Nem tudhatjuk biztosan, de meg kéne próbálnod. - válaszolt Dorothy, majd Lizzy vette át a szót:
- De kérlek nagyon vigyázz! Nem tudjuk, hogy vannak-e mellékhatásai. Rendben talán nem ez a legjobb szó rá, de nem tudjuk, hogy ha használod az erőt, az téged legyengít-e. - ’Ő’ a földet kezdte fixírozni, mígnem meglátta a lábtörlőt. „Egy próbát megér.” - gondolta. Elkezdte kizárni fejéből a külvilágot, csak a lábtörlőt nézte, csak arra koncentrált, a lányok elcsendesedtek körülötte. Ahogy egyre jobban csak a lapost tárgyra koncentrált, úgy tűntek el az egyéb zajok is, a madarak csicsergése, az autóforgalom az utcán. Aztán arra gondolt, milyen lenne, ha a lábtörlő lebegne, ha szép lassan először a csücskei, majd a többi része is megemelkedne, akár egy repülő szőnyeg. És sikerült, rendben nem teljesen úgy ahogy képzelte, de a lábtörlő nagyjából egy centire a földtől lebegett, egészen míg fel nem emelte a fejét, hogy a többiekre nézzen.
- Ó! Hát ez nem nagyon megy, saj... - kezdte, de közben a többiek döbbent arcát látva elhallgatott.
- Fantasztikus! - dicsérték a lányok. Lizzy odalépett hozzá, átölelte és szorosan hozzásimult. Aztán a saját erejére gondolt, hogy talán könnyebben menne szerelmének, ha több ereje lenne. „De hát álmomban rengeteggel bírt, lehet, csak idő kell neki. Vajon tudok átadni neki az én erőmből?” Lizzy koncentrált, arra gondolta, milyen lenne, ha áramlana ki belőle a mágia és ’Ő’ felszívná, de nem történt semmi. Felnézett hát kedvesére, aki csodálkozva bámult le rá:
- Mit csináltál? - A lány is elcsodálkozott, lehet hogy mégiscsak történt valami? Rámosolygott a fiúra:
- Emlékszel arra, hogy néz ki a könyv? Próbálj meg csak arra összpontosítani! - ’Ő’ biccentett és lehunyta a szemét, érezte a hozzásimuló lány melegét, szíve dobogását, aztán már csak arra gondolt, hogy mennyire szereti és segítenie kell neki. Maga elé idézte a könyv borítóját, majd a teljes kinézetét, vastagságát, hátlapját. Aztán csak érezte amint gondolatai vonzzák be a könyves szobába, a polcok roskadoztak a könyvektől, a földön kupacokban állt, az asztalon és persze az eddig keresés következtében szétszórva a földön is feküdtek a könyvek. ’Ő’ elengedte Lizzyt és csukott szemmel, anélkül, hogy megbillenne, odasétált az asztalhoz, kihúzta a legfelső fiókját és elkezdte kipakolni, mikor egy öreg zöld, bőrkötésű könyv került a kezébe megállt és kinyitotta a szemét. A könyvön, kacskaringós aranybetűkkel ez állt: Amulettek, elátkozott tárgyak és ellenszerek.
***
Lizzy kiért a fák közül és kezében a kis virággal és a tükörrel megindult a legközelebbi jurta felé. Ahogy a jurtához ért a jurtából egy vele nagyjából egymagas szőke fiú szaladt ki, felborítva a lányt.
- Jajj nagyon sajnálom! - kászálódott le róla, majd kezét nyújtotta, hogy felhúzza áldozatát. Lizzy azonban nem érzett semmit se az esésből, látta, hogy a földre került, de nem fájt, pár pillanatig érezte magán az idegen testét, de a melegét nem. Elfogadta a felé nyújtott kezet, segítségével kétlábra állt. Látta, hogy a fiú beszél hozzá, mozgott a szája, de nem hallotta. A srác csak folytatta, mondta, mondta a magáét, közbe egyszer idegesen hátrapillantott a jurta bejáratára, de senki sem követte. Aztán mikor ráeszmélt, hogy a lány még meg se szólalt, sőt rá se néz, aggódni kezdett:
- Biztosan jól vagy? - Semmi választ se kapott. Kezét a lány arcára fektette, hogy tekintetét magára irányíthassa, Lizzy végül ránézett, bele a csodálatos kék szemeibe, egy pillanatra úgy érezte, menten elnyeli a szem mélysége, mintha egy kútba zuhanna. de volt abban a tekintetben valami különös, mintha nem értené amit lát, illetve nem lát, olyan mintha számított volna valamire, de nem következett be. A srác megijedt, kiskorában fedezte fel, hogy látja az emberek érzéseit, nem is pont látja, de érzi, ha eléggé koncentrált befolyásolni is tudja, elég az illető szemébe néznie és tudja, mit érez a másik. De ahogy a lány szemibe nézett nem látott semmit.”Lehetséges, hogy ez a lány nem érez semmit, Vagy csak őt tudja kirekeszteni a fejéből?”
-Ki vagy te? -kérdezte a fiú. Lizzy leolvasta a szájáról a kérdést, hála az égnek, hogy a testvére egyik kedvenc játéka ez volt, sajnos már nagyon kijött a gyakorlatból, de ez azért még egyszerű.
- Lizzynek hívnak - válaszolt - Nem hallom, amit mondasz, csak a saját hangom, illatokat se érzek, se hideget. - Will, ugyanis így hívták az idegent, tisztán hallotta a lányt, látta érezte az illatát és elkezdett aggódni. „Mi történhetett, szegény teremtéssel?” Ekkor azonban a jurta fedőlapja megmozdult és az öreg banya dugta ki rajta a fejét.
- Ne haragudj, mennem kell. - szólt még a lánynak és ezzel elszaladt.
folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése