Lizzy és Dorothy: Irány a nagyi!

– A londoni járat 30 perc múlva száll fel. Megkérjük kedves utasainkat, fáradjanak a tranzitváróba.
Erre a mondatra kapta fel a fejét három fekete ruhás, napszemüveges alak.
– Hol lehetnek? Már itt kéne lenniük! – szólalt meg az egyik.
Lizi és Dorothy épp ekkor fordultak be a sarkon és indultak a tranzitváró felé.
– Végre egyszer egyedül is elmehetünk a nagyihoz – mondta Lizi.
– Csak félek, hogy unatkozni fogunk az odaúton – aggodalmaskodott Dorothy. Pedig ettől nem kellett tartaniuk.
– Ott vannak! – bökött ijjával a két lány felé az egyik fekete ruhás alak.
– Biztos, hogy ők azok? – kérdezte a társa.
– Nem tűnnek kémeknek – helyeselt a harmadik.
– Jaj, Lizi, nem hoznád egy kicsit a hegedűmet? Nagyon nehéz! – kérlelte Lizit Dorothy.
– Miért kellett elhoznod? – vágta ki magát Lizi.
– Tudod, hogy a nagyi szereti, ha hegedűlök neki.
– Jól van, jól van – adta meg magát Lizi.
– Hol lenne náluk a mikrofilm? – aggodalmaskodott tovább az egyik alak.
– A főnök azt mondta, hogy egy hétköznapinak tűnő táskában viszi majd – nyugtatgatta társait a zöld zoknit viselő, egyébként fekete ruhás alak.
– Akkor a hegedűtokban van – okoskodott a tojásfejű és görbe lábú illető.
– Úgy van – szólt bele a haramdik napszemüveges.
– Akkor tudjátok a titkos neveteket? – kérdezte a legmagasabb.
– Igen, főnök! Te vagy "Az", én "Amaz", ő meg "Ez" – okoskodott tovább az "Amaz"-nak nevezett.
– Jól van, és mi a főnök titkos neve? – kérdezte "Az".
– "Ő" nem tudom – viccelődött a harmadik.
– Rendben, akkor indulás. – Ezzel a háromfős csapat is elindult a tranzitváró felé. Lizi és Dorothy már leültek a váróba és a nyári szünet elkövetkezendő három hetéről beszélgettek.
– Mit csinálunk, ha hazajövünk a nagyitól? – kérdezte izi.
– Hát nem emlékszel? Megyünk a Balatonra! – válaszolt Dorothy.
– Tény... – csak ennyit tudott mondani Lizi, mert a döbbenettől elkerekedett a szeme. Három fekete ruhás alak lépett be az ajtón. Az egyik zöld zoknit viselt és magas volt, a másik görbe lábú és tojásfejű, a harmadik - nem is tudom - mint egy szokványos ember. De volt egy apró eltérés közte és társi között, mert az ő kezében pisztoly volt.
– Fel a kezeket! – kiáltott az "Ez"-nek nevezett és megállt az ajtóban. A másik kettő meg elindult egyenesen a lányok felé. Amikor odaértek, Dorothy majdnem felsikoltott félelmében, de szerencsére Lizi befogta a stáját.
– Kezeket a levegőbe! – ismételte a parancsot a harmadik, közben "Az" meg "Amaz" megfogta a hegedűtokot és kinyitotta. Nagy meglepetésükre egy hegedű volt benne és nem mikrofilmek.
Ekkor még egy fekete ruhás alak lépett be a váróba. Szőke, göndör haja volt és aranyszínű nyakláncot viselt.
– Fegyvert le! – kiáltott rá az "Ez"-nek nevezett alakra, aki rögvest engedelmeskedett.
– Maguk ütődött fajankók! – folytatta a mondókáját. – Nem megmondtam, hogy Párizsba készülnek? Nem Londonba! Kérjenek elnézést a kisasszonyoktól és ki vannak rúgva!
– De főnök! Adjon nekünk még egy esélyt! – könyörgött a három jómadár.
– Rendben, a bocsánatkérés után azonnal indulnak Párizsba és előkerítik a kémeket – utasította őket a főnök.
Az "Az"-nak nevezett alak odament Lizihez és Dorothyhoz és elnézést kért, majd két társával iszkolt a párizsi járat felé. Mire Lizi körülnézett, hogy megkeresse a főnöküket, az már hetedhét határon is túl volt.
Az utazás többi része nyugalmasan telt. Mikor megérkeztek, a nagymamájuk így fogadta őket:
– Nem unatkoztatok nagyon az úton? Tudom én, milyen unalmasak ezek a repülőutak.
Lizi és Dorothy nagyot nevettek és elmesélték a nagyinak az egész történetet.