egy röpke kis idézet

Valójában szomorú tény, hogy világunk és az élet kérlelhetetlen ellentétekből áll: nappal és éjszaka, boldogulás és szenvedés, születés és halál, jó és rossz. Még csak biztosak sem vagyunk, hogy az egyik felér a másikkal, a jó a rosszal vagy az öröm a fájdalommal. Élet és világ: csatatér, mindig is így volt, nem is lesz másképp, ha pedig volna, hamarosan vége lenne a létnek. Kiegyenlített állapot sehol sem létezik. /Carl Gustav Jung/

idézet

Jajj, ez most olvastam, mert képeket nézegettem a neten...és közbe találtam. Annyira tetszik! :)

" A világot úgyis ki kell bírni.
Ne engedd a virágokat sírni.
Ne engedd a madarakat félni,
a hűséget hóban elvetélni,
az álmokat este megalázni,
almafákat áprilisban fázni,
a perceket ne engedd megállni,
ablakokat örökre bezárni,
csillagfényű éjszakákra lőni,
ösvényeket indákkal benőni.
Ameddig a vállad íve bírja,
vigyázz minden virágtalan sírra,
vigyázz minden társtalan magányra,
füstre, fényre, ember-glóriára.
Aki árva arccal sír az égre,
takarj szelíd álmot a szemére.
Tanulj könnyet, sebet, jajt szeretni:
valakinek embernek kell lenni. "

Lizzy és Dorothy: Irány a nagyi!

– A londoni járat 30 perc múlva száll fel. Megkérjük kedves utasainkat, fáradjanak a tranzitváróba.
Erre a mondatra kapta fel a fejét három fekete ruhás, napszemüveges alak.
– Hol lehetnek? Már itt kéne lenniük! – szólalt meg az egyik.
Lizi és Dorothy épp ekkor fordultak be a sarkon és indultak a tranzitváró felé.
– Végre egyszer egyedül is elmehetünk a nagyihoz – mondta Lizi.
– Csak félek, hogy unatkozni fogunk az odaúton – aggodalmaskodott Dorothy. Pedig ettől nem kellett tartaniuk.
– Ott vannak! – bökött ijjával a két lány felé az egyik fekete ruhás alak.
– Biztos, hogy ők azok? – kérdezte a társa.
– Nem tűnnek kémeknek – helyeselt a harmadik.
– Jaj, Lizi, nem hoznád egy kicsit a hegedűmet? Nagyon nehéz! – kérlelte Lizit Dorothy.
– Miért kellett elhoznod? – vágta ki magát Lizi.
– Tudod, hogy a nagyi szereti, ha hegedűlök neki.
– Jól van, jól van – adta meg magát Lizi.
– Hol lenne náluk a mikrofilm? – aggodalmaskodott tovább az egyik alak.
– A főnök azt mondta, hogy egy hétköznapinak tűnő táskában viszi majd – nyugtatgatta társait a zöld zoknit viselő, egyébként fekete ruhás alak.
– Akkor a hegedűtokban van – okoskodott a tojásfejű és görbe lábú illető.
– Úgy van – szólt bele a haramdik napszemüveges.
– Akkor tudjátok a titkos neveteket? – kérdezte a legmagasabb.
– Igen, főnök! Te vagy "Az", én "Amaz", ő meg "Ez" – okoskodott tovább az "Amaz"-nak nevezett.
– Jól van, és mi a főnök titkos neve? – kérdezte "Az".
– "Ő" nem tudom – viccelődött a harmadik.
– Rendben, akkor indulás. – Ezzel a háromfős csapat is elindult a tranzitváró felé. Lizi és Dorothy már leültek a váróba és a nyári szünet elkövetkezendő három hetéről beszélgettek.
– Mit csinálunk, ha hazajövünk a nagyitól? – kérdezte izi.
– Hát nem emlékszel? Megyünk a Balatonra! – válaszolt Dorothy.
– Tény... – csak ennyit tudott mondani Lizi, mert a döbbenettől elkerekedett a szeme. Három fekete ruhás alak lépett be az ajtón. Az egyik zöld zoknit viselt és magas volt, a másik görbe lábú és tojásfejű, a harmadik - nem is tudom - mint egy szokványos ember. De volt egy apró eltérés közte és társi között, mert az ő kezében pisztoly volt.
– Fel a kezeket! – kiáltott az "Ez"-nek nevezett és megállt az ajtóban. A másik kettő meg elindult egyenesen a lányok felé. Amikor odaértek, Dorothy majdnem felsikoltott félelmében, de szerencsére Lizi befogta a stáját.
– Kezeket a levegőbe! – ismételte a parancsot a harmadik, közben "Az" meg "Amaz" megfogta a hegedűtokot és kinyitotta. Nagy meglepetésükre egy hegedű volt benne és nem mikrofilmek.
Ekkor még egy fekete ruhás alak lépett be a váróba. Szőke, göndör haja volt és aranyszínű nyakláncot viselt.
– Fegyvert le! – kiáltott rá az "Ez"-nek nevezett alakra, aki rögvest engedelmeskedett.
– Maguk ütődött fajankók! – folytatta a mondókáját. – Nem megmondtam, hogy Párizsba készülnek? Nem Londonba! Kérjenek elnézést a kisasszonyoktól és ki vannak rúgva!
– De főnök! Adjon nekünk még egy esélyt! – könyörgött a három jómadár.
– Rendben, a bocsánatkérés után azonnal indulnak Párizsba és előkerítik a kémeket – utasította őket a főnök.
Az "Az"-nak nevezett alak odament Lizihez és Dorothyhoz és elnézést kért, majd két társával iszkolt a párizsi járat felé. Mire Lizi körülnézett, hogy megkeresse a főnöküket, az már hetedhét határon is túl volt.
Az utazás többi része nyugalmasan telt. Mikor megérkeztek, a nagymamájuk így fogadta őket:
– Nem unatkoztatok nagyon az úton? Tudom én, milyen unalmasak ezek a repülőutak.
Lizi és Dorothy nagyot nevettek és elmesélték a nagyinak az egész történetet.

Lizzy és Dorothy: Néptelen történet

„Égetően tűzött a nap a nagyalföldi rónaságra. Az a hat fáradt lovag, aki szomjasan poroszkált a lovak szügyéig érő fűben, már alig várta, hogy...”

Ekkor minden elsötétült Lizi előtt és egy hegy tetején találta magát, ahol esett a hó. Körbenézett: gyönyörű helyen volt, körös-körül hegycsúcsok emelkedtek. Nem tudta, hol van, de lassan kezdett ráeszmélni, hogy egy sípálya kellős közepén áll. Valami mégis zavarta a tájban, olyan különös volt. Ahogy ott nézelődött, a semmiből előlépett valaki. Lizi kissé megijedt, de legalább rájött, mit talált olyan különösnek a tájban. Az alak egyre közelebb ért hozzá, hosszú barna haja kilógott a fekete köpeny csuklyája alól. Lizi sokat olvasott már boszorkányokról, de egyáltalán nem ilyennek képzelte őket, ezért most földbe gyökerezett a lába. A titokzatos személy egyre közeledett, de Lizi még mindig nem tudott megmozdulni. És ekkor a fekete csuklya lehullott az alakról...

Lizi nagyon megörült, hisz nem egy szörnyeteg, hanem az ikertestvére, Dorothy állt előtte. Neki is nagyon tetszett a táj, de már eléggé átfagyott. Lizi elmesélte neki, hogy miért találja különösnek a tájat, és Dorothy igazat adott neki. Már mindkét lány vacogott, amikor újabb alak lépett elő a sötétből, sőt mindjárt kettő. Ugyanúgy fekete köpenyt és csuklyát viseltek, mint Dorothy, de mégis másképp néztek ki, mert valami ezüstösen derengett a kezükben: egy dárda. Lizi iszonyatosan megijedt, mikor felismerte őket. Dorothy is észrevette őket, de ő nem félt tőlük annyira, mint a testvére. „Lizi valószínűleg ismeri őket”, gondolta magában, de kíváncsisága nem hagyta nyugodni, így rákérdezett:

– Kik ezek, Lizi?

– Egy testvérpár, rémtündérek, és az a valami a kezükben szívdárda. Ha azt átdöfik rajtunk, akkor szívrohamot kapunk – válaszolt Lizi, cseppet sem nyugtatva meg testvérét.

– Honnan ismered őket? – kérdezte Dorothy.

– Olvastam róluk – jött a kurta válasz.

– Hol? – kíváncsiskodott tovább Dorothy.

– Böszörményi Gyula Gergő-sorozatában.

Ekkor még egy alak lépett elő a ködből.

– Persze nincs egy lélek se rajtunk kívül – viccelődött Dorothy.

– Megmenekültünk! – kiáltott fel Lizi.

– Vagy mégse? – bizonytalanodott el, hiszen az előbb egy alakot látott megjelenni, pedig ők is ketten voltak. Lizi őket is ismerte.

– Ez egy lidérc és egy nádi tündér, Pöffencs és Firle – osztotta meg tudását testvérével.

A két didergő lány felé immár négyen közelítettek: Artímia Orbánc és testvére szívdárdával, Pöffencs és Firle pedig bűbájostorral. Lizi nézni sem bírta, ezért becsukta a szemét. Nagyon félt. Vajon megmenekülnek?

– Kopp, kopp!

Kopogást hallott, kinyitotta a szemét, de sehol sem találta Dorothyt.

– Kopp, kopp!

Ismét kopogtattak és lassan kinyílt Lizi szobájának ajtaja. Dorothy volt az.

– Gyere már ki az udvarra, olyan gyönyörűen esik a hó! Majd később gyakorolhatsz tovább a holnapi tollbamondásra – kiáltott be Dorothy.

Lizi gyorsan befejezte a félbehagyott mondatot: „... a Tiszához érjen.”

csak egy sor

"Rá kell jönnünk, hogy épp úgy félünk élni és szeretni, mint meghalni."

Lizzy és Dorothy: Névtelen történet

– Lizi! – kiáltott elkeseredetten Dorothy.
– Most mit tegyünk?
Lizi csak ült és nézett maga elé, mindig volt valami jó ötlete, de most nem tudta, mit tegyenek. Maga elé vette a levelet és még egyszer elolvasta, de így se jutott eszébe semmi. A két testvér ijesztő csendben ült a Fodor utcai bérház 3. emeleti lakásában. Aznap verőfényes nyári délután volt, a kertben mégis üresen állt a medence. Dorothy elővett egy Magyarország- térképet, átolvasta az utcaneveket, majd mélyet sóhajtott. Végül így szólt testvéréhez:
– Nem kétséges: az űrből jött!
Aznap reggel érkezett egy levél, melyet csak nehézkesen lehetett elolvasni. A levél rovásírással íródott, Lizi egy könyvtári könyv rovásábécéje alapján lefordította az egészet, de mégsem kapott értelmes szöveget. Dorothy elmagyarázta neki, hogy a szavakat fordított betűsorrenddel írták és így már értelmes szöveget kaptak. Ezt leírták egy külön lapra, hogy jobban megértsék.
„... az űrből jött” – csengtek Lizi fülében testvére szavai. Ekkor kopogtattak az ajtón.
– Szabad! – kiáltották egyszerre az ikrek. A mamájuk jött be a szobába és megtudakolta, hogy a lányok kérnek-e uzsonnát. A két testvér összenézett, Dorothy válaszolt, hogy nem kérnek, Lizi pedig az íróasztalához rohant, levett róla egy lapot és a mamája kezébe nyomta, de ő sajnos nem értette a levelet, hiába látta magán az ikrek kíváncsi tekintetét. Egy darabig nézte a rovásjeleket, majd megkérdezte:
– Milyen írással van írva ez a levél?
– Hopp – csúszott ki Lizi száján. Az íróasztalhoz ment és felmarkolta a fordítást, majd az egészet felolvasta. Az előszobában tisztán lehetett érteni a levél végét. Lizi szobája ajtaján újból kopogtattak.
– Szabad – kiáltották immár hárman. A papájuk lépett be a szobába, aki az imént ért haza.
– Kik foglalják el a földet tíz nap múlva? – kérdezte nagy érdeklődéssel. A szobában lévők közül senkinek nem volt sem kedve, sem lelkiereje, hogy elmagyarázza. Így a levél egy újabb kézbe került. Lizi szobájában immár négy megdöbbent családtag állt.
– Vacsora – törte meg a csendet végül a családfő. Mindannyian kimentek a konyhába és megvacsoráztak.
Teltek-múltak a napok. Az egész család azon gondolkozott, hogy mit tegyenek, de értelmes gondolat egyikőjüknek sem hagyta el a fejét. Lizi ült az ágyán, kezében a levél, melyet pontosan tíz napja kapott. Ma nagyon félt, nem tudta, mi fog történni vele, a családjával és az egész emberiséggel.
Lizi szobája ajtaján kopogtak.
– Lizi! Kelj fel! Elkésel az iskolából!
Ekkor ébredt fel Elizabeth. Később még sokáig nem tudta eldönteni, hogy az egészet álmodta vagy tényleg megtörtént. Most már tudja, hisz a medencében nem fürdött senki...

Saját történetem: Előszó

Hogy ki Lizzy és Dorothy igazából? Én találtam ki őket vagy valaki más? Miért születtek?

Lizzy és Dorothy két sámántanonc a távbűbájképzőben. Lizzy harmadikos, testvére csak másodikos. De mi az a távbűbájképző?

Ez egy hosszú történet. Böszörményi Gyula megírta a Gergő-könyveket, erre épült egy verseny. Különböző jurták, különböző tantárgyak, különböző osztályok és más-más feladatok. Lizzy-t és Dorothyt én találtam ki egy bűbájos tábor alkalmával. A könyvek alapján készült szerepjátékhoz írtam meg Lizzy-t karakteremül. A játék nagyon jó volt, de sajnos kevés volt az idő, és a karakterek benn ragadtak a kalandban. Később, mikor új szerepjátékhoz készülődtünk, kiderült, hogy nincs szabad karakterem és ekkor alkottam meg Dorothyt.

Lizzy okosabb testvérénél, hiszen eredetileg ő volt az idősebb. Rövid, göndör, fekete haja van, barna szeme és 19 éves. Dorothy haja félhosszú és barna, a szeme kék és 14 éves.

Ezekben a történetekben annyit módosítottam az eredeti karaktereken, hogy a lányok ikrek és 16 évesek. Varázslatok mindig is voltak, de alig ismerték őket és ez a tény a mai napig igaz. Lizzy és Dorothy mégis nagyon sok bűbájt ismer.