– Lizi! – kiáltott elkeseredetten Dorothy.
– Most mit tegyünk?
Lizi csak ült és nézett maga elé, mindig volt valami jó ötlete, de most nem tudta, mit tegyenek. Maga elé vette a levelet és még egyszer elolvasta, de így se jutott eszébe semmi. A két testvér ijesztő csendben ült a Fodor utcai bérház 3. emeleti lakásában. Aznap verőfényes nyári délután volt, a kertben mégis üresen állt a medence. Dorothy elővett egy Magyarország- térképet, átolvasta az utcaneveket, majd mélyet sóhajtott. Végül így szólt testvéréhez:
– Nem kétséges: az űrből jött!
Aznap reggel érkezett egy levél, melyet csak nehézkesen lehetett elolvasni. A levél rovásírással íródott, Lizi egy könyvtári könyv rovásábécéje alapján lefordította az egészet, de mégsem kapott értelmes szöveget. Dorothy elmagyarázta neki, hogy a szavakat fordított betűsorrenddel írták és így már értelmes szöveget kaptak. Ezt leírták egy külön lapra, hogy jobban megértsék.
„... az űrből jött” – csengtek Lizi fülében testvére szavai. Ekkor kopogtattak az ajtón.
– Szabad! – kiáltották egyszerre az ikrek. A mamájuk jött be a szobába és megtudakolta, hogy a lányok kérnek-e uzsonnát. A két testvér összenézett, Dorothy válaszolt, hogy nem kérnek, Lizi pedig az íróasztalához rohant, levett róla egy lapot és a mamája kezébe nyomta, de ő sajnos nem értette a levelet, hiába látta magán az ikrek kíváncsi tekintetét. Egy darabig nézte a rovásjeleket, majd megkérdezte:
– Milyen írással van írva ez a levél?
– Hopp – csúszott ki Lizi száján. Az íróasztalhoz ment és felmarkolta a fordítást, majd az egészet felolvasta. Az előszobában tisztán lehetett érteni a levél végét. Lizi szobája ajtaján újból kopogtattak.
– Szabad – kiáltották immár hárman. A papájuk lépett be a szobába, aki az imént ért haza.
– Kik foglalják el a földet tíz nap múlva? – kérdezte nagy érdeklődéssel. A szobában lévők közül senkinek nem volt sem kedve, sem lelkiereje, hogy elmagyarázza. Így a levél egy újabb kézbe került. Lizi szobájában immár négy megdöbbent családtag állt.
– Vacsora – törte meg a csendet végül a családfő. Mindannyian kimentek a konyhába és megvacsoráztak.
Teltek-múltak a napok. Az egész család azon gondolkozott, hogy mit tegyenek, de értelmes gondolat egyikőjüknek sem hagyta el a fejét. Lizi ült az ágyán, kezében a levél, melyet pontosan tíz napja kapott. Ma nagyon félt, nem tudta, mi fog történni vele, a családjával és az egész emberiséggel.
Lizi szobája ajtaján kopogtak.
– Lizi! Kelj fel! Elkésel az iskolából!
Ekkor ébredt fel Elizabeth. Később még sokáig nem tudta eldönteni, hogy az egészet álmodta vagy tényleg megtörtént. Most már tudja, hisz a medencében nem fürdött senki...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése