Néha rám tör az írhatnék mostanság, egy füzetékbe szoktam irkálni, meg a naplóm is vezetem. Tudom, h a legtöbb embert azért kezd blogot, hogy elektronikusan írja a naplóját, én erre nem készülök, nem érzem úgy, hogy a világ pont az én -nem is olyan izgalmas- életemre kíváncsi. :)
Viszont egyik barátnőm szereti olvasni az írásaim, ahogy megfogalmazom az érzéseim, igazából én csak próbálom körül írni, de nem érzem olyan jónak. Lényeg a lényeg az utóbbi 1-2 történetem már egész jól sikerült, ezt úgy értem, hogy mikor visszaolvastam nem azt éreztem, h "jajj, de gagyi" vagy "omg, ezt én írtam?". Így hát kicsiny világomat feltárom a nagyvilágnak, köztük egy-két szívemnek kedves idézet található. De ahhoz, hogy érthetőbbek legyen a frissebb storiaim nem árt ismerni az előzményeket, sokat törtem rajta a fejem, hogy át írjam-e, így utólag nem vagyok velük megelégedve. De az eredeti az igazi, hamisítatlan :) ezen nem változtathatok.
Mentegetőzés képpen pedig fogadjátok el, hogy a karácsonyi történetig, mindegyik egy-egy általános iskolai fogalmazási feladatra készült és még tapasztalanabb voltam, mint most valamint 10-14 éves.
És -éssel nem kezdünk mondatot, én a rossz példa vagyok csak- ez úton szeretnék a "helyesírásomért" is elnézést kérni.
P.S: A történetek kitíláltak, a szereplők léteznek, csak kevesen tudják, ki kicsoda :P Ha valaki önmagára ismerne elnézését kérem, de nem gondolom komolyan :) Utálni szabad!
